Trendi lett a “közösségi tervezés”
2021. március 17. írta: Szilágyi Szilvia (EX ANTE)

Trendi lett a “közösségi tervezés”

A közösségi tervezés várostervezésbe való bevonása nem újkeletű dolog, az 1980-as évek végén, a brazíliai Porto Alegre-ben alkalmazták először, mint várostervezési módszer. Az utóbbi évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül a módszertan, valamint Európa szerte is széles körben ismertté vált. Habár a közösségi tervezésnek számos változata létezik, fő célja változatlan: bevonni a lakosságot a költségvetés felhasználásáról szóló döntési folyamatba, a fejlesztések megtervezésébe.

Az utóbbi években hazánkban is egyre trendibbé vált a közösségi tervezés alkalmazása, elsősorban a fővárosban. A fogalom mögött meghúzódó módszertan az alábbiak szerint épül fel általánosságban:

Első körben szükséges meghatározni, hogy milyen hatókörben szeretnénk alkalmazni a módszertant. A hatókör elsődlegesen nem földrajzi kiterjedtségre utal, hanem a döntéshozatali folyamat átalakulásának mértékét, módját jelzi. A következőkben a folyamat részletei, valamint a bevonásra kerülő intézmények köre kerül meghatározásra. A harmadik lépés meghatározni, milyen információk biztosítják a közösségi gondolkodás alapját, majd végül, de nem utolsó sorban fontos meghatározni az elérni kívánt eredményt.

1_kep.jpeg

Forrás: www.pexels.com

Milyen előnye származik abból egy városnak, ha bevonja a lakosságot a tervezésbe?

A lakosság közvetlen bevonása erősíti a felelősségtudat, a közösséghez tartozás érzését, a városi közügyek iránti érdeklődést, ezáltal pedig növekszik a társadalmi együttműködés, a városhoz való kötődés. A közösen megtervezett beruházásokkal szemben jelentősen csökken az ellenszenv, a konfliktusok jelentős hányada elkerülhető, vagy korai szakaszban feloldható, az együtt elért eredményekre pedig várhatóan nagyobb odafigyelést tanúsítanak a lakosok, rendszeresen fogják látogatni, használni a fejlesztéseket. A transzparens tervezési folyamat továbbá növeli a bizalmat a városvezetéssel szemben. Szintén fontos előny, hogy a lakosok (akik potenciálisan a fejlesztések végfelhasználói is lesznek) kifejezhetik igényeiket, véleményüket, ezáltal pedig egy sokkal átfogóbb, több szempontot vizsgáló döntéselőkészítési anyag készíthető el, ami a tervezést is jelentősen egyszerűsíti.

Hogyan érdemes bevonni a lakosságot?

A rendelkezésre álló módszerek tárháza végtelen. Az online kérdőívtől a lakossági fórumokon át, a dedikált „ötletbörze” eseményekig bármilyen megoldás alkalmazható, a lényeg, hogy a lakosság lehető legszélesebb körét becsatornázni képes módot válasszuk. A lakosság bevonására nem csak új beruházások esetén van lehetőség, akár meglévő terek funkcióinak bővítése, átalakítása, a helyi igényekhez való jobb illeszkedés elérése során is érdemes ezen eszközt alkalmazni.

Sikeres közösségi tervezésen alapuló projektekért nem kell messzire mennünk, hiszen a külföldi példák mellett számos kiemelkedő hazai kezdeményezést is találunk. Ilyen például Óbuda is.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata évek óta sikeresen alkalmazza a közösségi tervezést a kerület fejlesztései során az Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. közreműködésével. A kerületben többek között a közlekedésfejlesztés, zöldfelületfejlesztés, intézményi épületek fejlesztése, és sport infrastruktúra-fejlesztés területén alkalmazták sikeresen a közösségi tervezés módszertanát. További információk: Közösségi tervezés | Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. (obvf.hu)

Az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesülete helyi egészségfejlesztési projektek kidolgozása során alkalmazza már több évtizede sikeresen a közösségi tervezés módszertanát számos magyarországi és határon túli városban is. Az általuk alkalmazott módszertanok, technikák, eszközök az alábbi kiadványban összefoglalóan megtekinthetők: kiadvany.cdr (egeszsegesvarosok.hu)

 

Források:

Főoldal – Közösségirészvétel (kozossegireszvetel.hu)

Microsoft Word - Fazekas_Reszveteli_ktgvetes_100807_final.doc (mihalyfazekas.eu)

A szereplők bevonásának fontossága a várostervezési munkába (epiteszforum.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://urban21.blog.hu/api/trackback/id/tr8816468146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2021.03.22. 08:09:56

Porhintés.
A lényeges szó: trendi. Csupán egy marketing eszköz.
süti beállítások módosítása