Logo Pic
venember83 2024. október 14.

Krol: „de Ligt a Juventusnál mutatott a legjobban”

de_ligt_matthijs_levetett_mezzel_hagyja_el_a_palyat.jpgRuud Krol nemrégiben ismét beszélt a Juventusnál is megfordult Matthijs de Ligt kapcsán, az 1 Football Club rádióműsorban csalódottságának adott hangot a védő legutóbbi teljesítménye miatt.

Matthijs de Ligt két szezonnal ezelőtt hagyta el a Juventust a Bayern München kedvéért, ám Németországban nem tudta a megfelelő hatást generálni, majd pár hónapja az évek óta vergődő Manchester Unitedhez szerződött, azonban régi mestere, Erik ten Hag mellett sem azt hozza, amit már az amszterdami évek óta várnak tőle.

„A Juventus megvásárolta Matthijs de Ligtet, amikor Hollandiából érkezett. Mostanra, úgy a Bayern Münchennél, mint a Manchester Unitednél, jelentősen visszaesett a Juvénál töltött időszakához képest. Javulnia kellene. A Juventusnál, Massimiliano Allegri alatt nagyon jól teljesített. Tökéletes volt az emberfogásban, a helyezkedésben a pályán, és az egyik legerősebb játékos volt Olaszországban.”

A védősorban és középpályán is megfordult holland legenda 2020-ban is a Juventus mellett emelt szót a Tuttosport számára, amikor Matthijs de Ligtnek Maurizio Sarri vezetésével azonnal mélyvízbe kellett ugrania, és sikerült scudettót nyernie: „Ez olyan szezon volt, amely legalábbis kezdetben bonyolult volt, Matthijsnak egy a hollandoktól teljesen eltérő futballhoz kellett alkalmazkodnia.

Eltartott néhány hónapig, de apránként sikerült neki győztes útra lépnie a Juvéval. Véleményem szerint Maurizio Sarri hibát követett el: a jobb oldalon kellett volna játszatnia, ahogy az Ajaxban játszott, így több önbizalma lett volna, ehelyett a Juventus edzője mindig Leonardo Bonuccit használta ezen a poszton.

Ugyanakkor abszolút jól döntött azzal, hogy a Juventushoz érkezett, máris fejlődött, és csak Olaszországban lesz esélye arra, hogy a legerősebb legyen. És a Juventus is kiváló döntést hozott, rengeteg pénzt fektettek be, de hosszú évekre biztosítottak egy nagyszerű védőt.”

Matthijs de Ligt megközelítőleg 85 millió euróért igazolt a Juventushoz 2019 júliusában, majd 2022 júliusában 67 millió eurót fizetett érte a Bayern München, ezt követően a Manchester United 2024 augusztusában 45 millió euróért szerezte meg a védőt, aki 117 meccsen 10 000 percnél is többet futballozott bianconero mezben, utolsó juvés évében pedig legtöbbször Leonardo Bonucci, majd Daniele Rugani volt középen a társa a védősorban. 

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
„Tiszta életet élek, de még mindig egy kibaszott roncs vagyok” – megjelent az Analog Balaton új lemeze, a Repedés
srecorder • 6 nap
Giuntoli olaszosabb Juventust épít
venember83 • 5 nap
A Lazio elleni mérkőzés
Apuleius • 4 nap
Ó, váó, ó, váó – Ilyen volt a Nick Cave & The Bad Seeds koncertje a Sportarénában
srecorder • 8 nap
Nagy vaníliás krémtúró teszt
Linda Morvai • 9 nap
Cikkek a címlapról
4 napos elvonulás a lengyel Tátrában? Íme a tökéletes utazási ajánló hozzá
Ah, egy őszi kirándulás Lengyelországba! Az ország változatos tájai, történelmi városai és lenyűgöző természetvédelmi területei igazán különleges élményt kínálnak. Egy négy napos hosszú hétvégére tervezett túra tökéletes módja annak, hogy felfedezd Lengyelország természeti és kulturális kincseit,…
Monte Pasquella
Ha valaki egyszerre szeretné megtapasztalni a filmbeli olasz életérzés több pontját is, anélkül, hogy elutazna mélyen Dél-Olaszországba, a Milánótól kb 50km-re, csaknem 900m magasan fekvő Pigrát érdemes lehet célként kitűzni. Megkönnyítve a dolgot, a Comoi tó partjáról, Argegnoból felvonó visz fel a…
>