Los Angeles, 2019. Állandó éjszakai sötétség az utcaszinten megrekedő szmog miatt. Génmanipulációval előállított intelligens, de mindössze néhány éves élettartamú androidok képezte munkaerő. Felhők fölé emelkedő, techcégek székhelyeként szolgáló (fél)piramisok. Az 1982-ben bemutatott Szárnyas fejvadász meglehetősen zord képet fest, de kétségtelenül olyan létező problémákból extrapolál, mint például a környezetszennyezés, az egyes szektorokat érintő munkaerőhiány, vagy a biotechnológia és a génmanipuláció etikai dilemmái. Vajon az, ahogyan az ehhez hasonló tudományos-fantasztikus művek elképzelik a jövőt, szolgálhat valamilyen tanulsággal a kortárs városfejlesztőknek?

A science fiction – mint ahogy az a nevéből is következik – a képzeletbeli jövővel foglalkozik, de jellemzően a valódi tudományok társadalomra és egyénekre gyakorolt hatását vizsgálja. Attól függően, hogy pontosan hol helyezkedik el az adott mű a keményvonalas (hard) és szoft sci-fi képezte skálán, egészen pontos ”jóslatokat” is tartalmazhat – de talán érdemesebb fordítva fogalmazni: minél inkább betartja a valóság törvényszerűségeit, annál nagyobb esély van arra, hogy ihletet ad újszerű megoldásokra. Ez az inspiráció elég széles skálán mozog: lehet stílusbeli, mint például a Tesla Cybertruck (itt írtunk róla) a már említett Szárnyas fejvadász nyomán[1], de rendszerszintű is, mint például a Kína tervei között szereplő mesterséges intelligenciára épülő bűnmegelőzési rendszer, aminek hallatán nehéz nem a Különvélemény című 2002-es filmre asszociálni. Témaválasztás szempontjából tehát nagy a választék, de én most ebben a cikkben egy tágabb (szak)területre koncentrálok – ez a városi terjeszkedés.

[1] Ennek a példának az érdekességét csak fokozza, hogy a napenergiára (is) építő Cybertruck létrejöttét egy olyan fiktív univerzum ihlette, amelyre a folyamatos eső és sötétség jellemző, és ahol a techóriások félőrült alapítói istenként uralják a világot.

Innen már csak felfelé visz az út

A lakosságszám növekedésére és az ebből következő városi terjeszkedés jelenségére a tudományos-fantasztikus művek meglepően egységesen reagálnak: a horizontális ”szétfolyás” helyett a vertikális építkezést képzelik el a jövő vezérelvének. Ez alól van ugyan néhány híres kivétel (a Csillagok háborújában az egész bolygót beterítő Coruscant, vagy az Asimov által hasonlóan ”megálmodott” Trantor), de még ezekre a városokra is rányomja a bélyegét a felhőkarcolók jelenléte: Coruscant legmagasabb épületei például elérik a 6 kilométert.

A fenti városképek kétségtelenül megteremtik a túlnyomó többségben disztópikus történetek lehangoló atmoszféráját: a társadalmi különbségeket különösen látványosan lehet érzékeltetni a fényárban úszó épületek és a homályba burkolódzó sikátoros utcák (és lakóik) kontrasztjával. A megálmodóik szemmel láthatóan nem hisznek abban (egyébként nagyon helyesen), hogy az egységnyi területre jutó felhőkarcolók számának és a népsűrűségnek a növekedése valahogy csökkentené a társadalmi egyenlőtlenségeket, de ettől függetlenül a városok vertikális terjeszkedése önmagában nem feltétlenül rossz gondolat.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint az Unió területének mára több mint negyedét érinti közvetlenül a városi földhasználat. Egy közelmúltbeli, egész Európára kiterjedő tanulmány egy évtized alatt 5%-os térbeli terjeszkedést állapított meg. A városiasodás mértéke nem mindig köthető össze a népességnövekedéssel, hiszen olyan településekre is jellemző, ahol a lakosságszám stagnál vagy csökken; egyre jelentősebb faktorrá válik az életstílus – igény egy nagyobb lakásra/kertre, a csendes kertvárosi környezetre stb. A szuburbanizáció mögötti ezen indokok valahol érthetőek: a városi szmog és a zajszennyezés lecserélése friss levegőre és gyerekvisításra elsőre jól hangozhat, de az egyéni vágyakat érdemes szembe állítani társadalmunk egyre inkább sokasodó problémáival, amelyeket a szuburbanizáció nagyrészt csak fokoz.

Ezek közül csak egy a közlekedés; a nagy területen elszórt lakosság és a koncentráltan (főleg a belvárosban) elérhető funkciók az autóhasználat arányának növekedésével járnak. Ugyan valós és jogos panasz a nagyobb városokkal szemben a levegőszennyezés, de ironikus módon ezen a városból kiköltözők, de aztán oda személyautóval rendszeresen bejárók sem segítenek, sőt. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a külvárosi területeken lakók jellemzően nagyobb ökológiai lábnyommal rendelkeznek a fogyasztási szokásaik miatt.[2] El kell tehát gondolkodnunk azon, hogy vajon meddig engedheti meg magának a modern társadalom (és személy szerint mi magunknak) azt a luxust, hogy a kívánt egyéni életmód határozza meg a városfejlesztés menetét például a környezetvédelem, vagy a lassan, de biztosan ránk váró erőforráshiány helyett.

[2] Nem európai példa ugyan, de Sanghaj a NASA adatai szerint 40 év alatt megduplázta a lakosságát, a területe pedig a négyszeresére nőtt; ennek következtében a városi hősziget jelenség odáig fajult, hogy évszaktól függően a csatornafedelek alkalmasak lehetnek grillezésre (ha valaki nem finnyás).

Nem véletlen, hogy a fentebb példaként említett sci-fi jövőképek már most befolyással vannak a következő generáció városfejlesztési erőfeszítéseire, és az sem meglepő, hogy azok az országok/városok járnak élen ebben, akiket a leginkább érint a helyhiány.

Sky City 1000

A Takenaka nevű építészeti vállalat már 1989-ben felvetette a képen látható felhőkarcoló ötletét, reagálva az akkor tetőző ingatlanárakra. Az épület apartmanokon kívül szórakozási lehetőségeket, beltéri parkokat és oktatási intézményeket is tartalmazott volna. Japán alapállapotban is helyproblémákkal küzd, ezért az elv az volt, hogy ha sikerül egy Nyíregyháza méretű város lakosságát tömöríteni ebbe az Eiffel-toronynál körülbelül háromszor magasabb épületbe, akkor azzal helyet és pénzt is takarítanak meg. A feltételes mód használata már elárulhatta, hogy hiába volt sokkal nagyobb az érdeklődés iránta, mint a hasonló korabeli kezdeményezések iránt, a terv nem valósult meg (bár időről időre újra előkerül).

Da Vinci Torony

Már megszokhattuk, hogy az újszerű (és alkalmanként agyament) építészeti megoldások listáján Dubai mindig előkelő helyet foglal el, és most sincs ez másképp. Az épülethez képest zavarba ejtően Jengára hasonlító Da Vinci Torony nem azért egyedülálló, mert az emeletei külön-külön forgathatóak (az első ilyen apartmankomplexum már megépült Brazíliában 2001-ben, esettanulmányként), hanem azért, mert 90%-ban előre megépíthető, így a helyszínen végzendő építkezési munkák aránya jelentősen csökkenthető. Az energia biztosítása az emeletek között elhelyezett szélturbinákkal, illetve napelemekkel lenne megoldva, elegendő többletet termelve ahhoz, hogy környező épületeket is ellásson. Hiába ígéretes a koncepció, a terv megvalósíthatósága vitatott, így ez is beállt a Dubaiban honos őrült ötletek hosszú sorába.

Bosco Verticale

A függőleges erdők témakörében már jelent meg cikk a blogunkon (Dzsungel a 20. emeleten), és mivel az alapját képező milánói épület egy tipikus sikertörténet a témában, innen sem szabad kihagyni. A 2014-ben megnyitott Bosco Verticale tornyok ”mindössze” 80 és 112 méter magasak, ami igencsak szerény teljesítmény a korábbi példákhoz képest, de előnyükre válik, hogy ténylegesen meg is épültek. A projekt célja kifejezetten az volt, hogy korlátozza a városi terjeszkedést, de közben mégis egészséges, zöld és fenntartható környezetet biztosítson az embereknek. A tornyok egyenként kb. 50 000 négyzetméternyi családi háznak felelnek meg.

Kompakt épületekből kompakt városok

Egyes próbálkozások ugyan nem (csak) a vertikális terjeszkedésre helyezik a hangsúlyt, de mégis egyértelműen arra törekszenek, hogy minél kisebb helyen minél több embernek tudjanak összkomfortos, ugyanakkor fenntartható életmódot biztosítani. Ezek közül csak egy az  Egyesült Arab Emírségekben található Masdar City, az első fenntartható, ”hulladékmentes” város, amely a 40 000 főre tervezett lakóövezetek mellett a fenntartható technológiák fejlesztésére összpontosító kutatók és vállalatok tudásközpontjaként is szolgál.

A sci-fi koncepciók mellett tehát a szakemberek is állítják, hogy a jövő városainak alapját a – többé-kevésbé – önálló ökoszisztémaként működő, a mostani átlagnál adott esetben jóval magasabb épületek képezik majd, amelyek egyesítik a különböző élettereket (család, munka, szórakozás) a vegyes használatú elrendezésüknek köszönhetően. Az említett példák nyomán nem nehéz megállapítani a sikerfaktorokat:

• Emberközpontú-tervezés

A városok fejlődésének van egy organikus folyamata, amit nem lehet mesterségesen előállítani. A semmiből létrehozni egy új várost kockázatos vállalkozás: Masdar City, illetve több Kínában létrehozott ”zöld város” is azzal a problémával küzd, hogy nem talál elég lakót, hiszen az épületek felhúzása mellett egy város működése sokkal több feltételtől függ. Éppen ezért nagyon hasznosak a…

• Pilot akciók

Kicsiben kezdeni egyrészt jó arra, hogy siker esetén megnyerjük magunknak a lakosságot, illetve olyan fontos tanulságokat hozhat, amelyek hiánya egy nagyszabású projektnél nem csupán kudarcot, de komoly károkat is okoz. Az sem árt, ha ezek a pilot akciók nem rugaszkodnak el túlságosan a valóságtól: ha összevetjük az 1 km magasra tervezett, de soha meg nem épült Sky Tower 1000-et a 100 méter körüli, de megvalósult Bosco Verticale lakóházakkal, látható, hogy a kettő közül melyik volt a leginkább célnak megfelelő. Ha már lesz elég adat arról, hogy pontosan hogyan is kell működnie a koncepciónak, lehet tovább kísérletezni, de addig ne a szükségtelen dizájnelemek legyenek az elsők csak azért, hogy minél futurisztikusabb legyen a végeredmény (ami így gyakran nem is készül el).

• Integrált megközelítés

A városfejlesztés sokszor reaktív folyamat: a felmerülő problémákra minél gyorsabb, sebtapasz-jellegű (és pontosan olyan hatékony) megoldások kereséséből áll. A sci-fi koncepciók kritika nélküli alkalmazása helyett különösen fontos gondolni azokra a jövőbeni problémákra, amelyeket például a vertikális terjeszkedés is felvet (hiszen semmi sem tökéletes). Ilyen lehet a természettől való elszakadás (amire a Bosco Verticale próbált megoldást találni), a funkciók hiánya (erre gondoltak a Sky City 1000 tervezői), vagy a megfizethetőség minél több társadalmi réteg számára (aminek a hiánya tipikus problémaként jelenik meg szinte minden sci-fiben, így jó lenne elkerülni).

Ez csak egy városfejlesztési terület, amelyhez érdekes támpontot nyújthatnak a tudományos-fantasztikus művek. A következő cikkemben egy másik fontos témát veszek szemügyre, ami a városi közlekedés.

Kép források: Time; Pinterest 1, 2, 3, 4; HighDefDiscNews; Urban Intelligence; Reddit; The Verge 1, 2; ResearchGate; The National; Stefano Boeri