Hogyan lehet az önkormányzat a helyi gazdaságfejlesztés motorja?
2024. október 22. írta: Juhász Adriána és Tóth Melinda

Hogyan lehet az önkormányzat a helyi gazdaságfejlesztés motorja?

kep1_37.jpgA Helyi fejlesztések, jó kormányzás tematikus fórum 2024. szeptember 24-én

Forrás: TINLAB

A TINLAB célja a társadalmi innováció, mint fejlesztési típus elterjesztése Magyarországon, ennek egyik színtere a Helyi fejlesztések, jó kormányzás fórum, ahol kutatások, pilot projektek, jó gyakorlatok kerülnek bemutatásra.

A szeptember 24-én megrendezett fórumon az önkormányzat elméleti és gyakorlati lehetőségeit tekintettük át a helyi gazdaságfejlesztés élénkítése érdekében.

Első vendégünk Kolin-Sabján Katalin volt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségétől (TÖOSZ), aki a Helyi gazdaságfejlesztés, tőkevonzás – önkormányzati jó gyakorlatok címmel tartott előadást.

A TÖOSZ 1989-ben létrejött önkormányzati érdekvédelmi szövetség, amely többek között nemzetközi programok, szisztematikus együttműködések kialakításában és megvalósításában tevékenykedik. Jelenleg futó Interreg projektjük kereteiben innovációval is foglalkozik, amelynek a fókuszterülete az otthonápolás és otthongondoskodási formák, mindez az üzleti szektorból érkezett, agilis módszertanok alkalmazásával. Az önkormányzatok szerepe nagyon sokrétű a társadalmi innovációban. Az innovációt beépíteni kihívásokkal teli az önkormányzatok munkájába, de magas hozzáadott értékkel bír.

A gazdasági fejlődésben tapasztalható területi eltérések kialakulását több tényező befolyásolja pl. a gazdasági szerkezetátalakítások hatása, a peremfeltételek színvonala, a kormányzat és közigazgatás együttműködésének formái, a gazdasági elképzelések összhangja a helyi érdekekkel. Az önkormányzatoknak különösen nagy szerepe lehet a munkahelyteremtési tevékenységben és a gazdasági koordinációban. A helyi gazdaságfejlesztés célja az életminőség javítása. Az erős helyi gazdaság erős helyi közösséget építhet és fordítva is.

Legjobb Önkormányzati Jó gyakorlatok programját 2008-tól hajtja végre a TÖOSZ – Belügyminisztérium és számos szakmai szervezet közreműködésével. A program során a pályázóknak először egy írásbeli szakaszon kell túlesnie, majd helyszíni bejárás és prezentáció következik. A program végén egy felkészítő („pitching” jellegű) workshopot tartanak különböző témakörökben pl.: lakóhelyhez kötődés, bűnmegelőzés stb. A döntőbe jutott projekteket a következő évben nyílt napon is megismerhetjük, ahol a projekt megvalósításának menete, buktatói, dokumentációi is bemutatásra kerülnek. A pályázati szakaszban ppt-t és videót is készítenek a jelentkezők, amelyek szintén elérhetőek és a TÖOSZ ezek további hasznosításán dolgozik.

Az önkormányzat jellemzően a közösség vezetésével, lehetőségeket teremtésével és tervezéssel képes jótékony hatást gyakorolni a gazdasági tevékenység élénkítésére: az a tapasztalat, hogy ott, ahol az önkormányzat együttműködik a helyi közösséggel, sokkal fenntarthatóbb projektek születnek. Az eddig jelentkező jó gyakorlatok online is elérhetőek az alábbi linken:

A programról | Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programja (legjobbonkormanyzatigyakorlatok.hu)

A TÖOSZ által az innováció témakörében végzett önkormányzati felmérés alapján a legnépszerűbb a településeken a közösségépítéssel kapcsolatos innovációk, a szakmai területeken elsősorban pedig a hulladékgazdálkodással kapcsolatosak.

Fontos megállapítás volt, hogy a település lélekszáma és az innovációra való nyitottság között nincs összefüggés, az innovációs hajlandóság mértékénél elsősorban az ott lévő emberek elkötelezettsége a mérvadó.

Az előadáson bemutatásra került jó gyakorlatok:

Lomi-Lottó pályázat Kőszeg

Kőszeg városa a Coop, Tesco és más helyi szolgáltatókkal együttműködve hozta létre a Lomi-Lottót; ahol a lakosság az általa leadott lomért cserébe szelvényt kap, amelyekkel sorsoláson vettek részt, és vásárlási utalványokat nyerhettek. Ezáltal jelentős mennyiségű hulladékot sikerül összegyűjteni, többet, mint, amit a szolgáltató be tudott gyűjteni az adott évben a hagyományos módon.

Pedibusz Gödöllő

Az alapprobléma az volt, hogy az iskolák 10-20 perces gyaloglással elérhetőek, de az egyre növekvő autóforgalom csökkentette a biztonságot, és egyre kevesebb gyerek járt gyalog. A Sétáló iskolabusz program keretében szervezetten juthatnak el a gyerekek gyalogosan, kísérővel az iskolába. A kísérők általában helyi nyugdíjasok (pl. helyi jóga klub tagjai). A program keretében a gyerekek pontokat gyűjtenek, amelyeket beválthatnak. Ha esik az eső, akkor dupla pontot kapnak. A program pozitív hatásással van közösségépítésre és a nyugdíjasok elmagányosodásán is segít, a tanítást is könnyebbé teszi. Az adott évben 52 gyerek járt a pedibusszal. A lépésszámokat is nyomonkövették, amely jól mutatta a projekt eredményeit.

Gondoskodó Közösségek – Nemzetközi projekt

A Diakonie Baden vezetésével a Duna régió kilenc országából 25 partner részvételével az idei év elején indult "Gondoskodó közösségek" projekt célja, hogy javítsa az ápolásra szoruló emberek életminőségét a Duna régió vidéki és városi területein.
kep2_23.png

A Gondoskodó Közösségek c. projekt felépítése

Forrás: TÖOSZ

A projekt 30 hónapja során a régiók közötti innovációk és együttműködések kezdeményezése és előmozdítása történik. Mindenekelőtt az állami és magánszereplők innovációs erejét kell megerősíteni. Ezen túlmenően az adott régión túli transznacionális együttműködést is el kell mélyíteni és hosszú távon strukturálisan meg kell szilárdítani. A projektet ebben a törekvésben tudományos monitoring fogja támogatni. A TÖOSZ részvételével zajló projekt a tudományos megfigyelés révén más határmenti régiók számára is mintául szolgálhat. A program továbbra is nyitott és lehet hozzá csatlakozni. kep5_8.png

A Gondoskodó Közösségek c. projekt partnerségi hálója

Forrás: TÖOSZ

Második vendégünk Németh Zsolt volt a Változó Világért Alapítványtól, aki a Helyi Fejlesztési Együttműködési Fórum Rendszer című TINLAB keretében támogatott kísérleti fejlesztésről számolt be. Az alapítvány Szombathelyen működik, elsősorban munkaerőpiaci témakörben tevékenykednek, de folyamatosan bővülnek és fejlődnek, így kerültek kapcsolatba az innováció témakörével, amelyen belül főként a helyi együttműködési fórum témájával foglalkoznak. A pilot projekt a TINLAB keretében megvalósult kísérleti fejlesztés, amelyről bővebben itt olvashatnak: Kísérleti fejlesztések – TINLAB

A projekt korábbi tapasztalatból indult ki, mely szerint bár nagyon sok szervezet dolgozik a városban, de sokan nem is ismerik egymást, egyáltalán nincs találkozási pontjuk. Szombathelyen sok a sportszervezet, ezért ez lett a kísérleti fejlesztés „témája”. A fejlesztés előtt voltak kisebb-nagyobb sport témájú csoportok, de az együttműködések nincsenek kellően kihasználva.

A projekt célja a hasonló tevékenységi területen dolgozó szervezeteknek biztosítani olyan rendszeres találkozási platformokat, ahol együttműködhetnek. Jelen esetben a konkrét téma a sport volt, ezáltal a sportszolgáltatók kerültek bevonásra.

A projekt során szerzett tapasztalat alapján a találkozók sikerességét nagyban meghatározza, hogy a rendszeres tevékenységekben részt tudnak-e venni. Programonként 7-8 résztvevő legalább javasolt, az önkormányzat delegáltjait mindenképpen érdemes bevonni és az növeli a hatékonyságot, ha minden alkalommal vannak állandó szereplők. A résztvevők motivációi és céljai nagyban eltértek, amelyre különösen figyelni kellett a workshopok lebonyolítása esetében.

A fórum tanulsága, hogy az önkormányzat részéről a koordinációs szerepkör felvállalása javasolt a sportszervezetek irányába és a szerveztek ezt igénylik is. Ugyanakkor az önkormányzatok jellegzetessége, hogy elsősorban a nagyobb szervezetekkel van kapcsolatuk és a kisebb szervezetekkel az együttműködés nehezen épül ki. Ezek a fórumok alkalmasak arra, hogy összehozza az önkormányzatokkal a nagyobb és a kisebb szereplőket is, akikkel nincs lehetősége egyedileg egyeztetni.

A fórum eredményei közé tartozik többek között az elkészült SWOT elemzés, a fejleszthető együttműködési területek meghatározása, a közös szolgáltatási platform kialakítása, ahol a feltérképezett szervezetek bemutatkozhattak, a szerveződő programok megjelenhetnek. Az egyik legnagyobb eredmény, hogy sikerült megalkotni és megszervezni a „Sportbörze Szombathelyen” című koncepciót, melynek célja, hogy a szervezetek megmutathassák magukat és a városban élők számára tájékoztatást nyújtsanak a sportolási lehetőségekről.

kep4_16.jpg

A kísérleti fejlesztés keretében megvalósított rendezvény plakátja

Forrás: Helyi Fejlesztési Együttműködési Fórum Rendszer

A fórum jó lehetőséget biztosított az innováció generálására. Ezeknek a szervezeteknek általában nagyon kevés lehetőségük van együttműködések kialakítására, amely megadta a motivációt a szervezetek számára az aktív részvételre. Továbbá sportbörze meghirdetésekor olyan cégek, szervezetek is jelentkeztek, akiket addig nem ismertek és utólag csatlakoztak a kezdeményezéshez.

A Sportbörzét részben városi támogatásból, másrészt alapítványi pályázatból finanszírozták, de a jövőben céges finanszírozások bevonásával terveznek.

A pilot eredményeit összességében sikeresnek értékelik az utólagos hatásfelmérés alapján (kérdőíves felmérés a résztvevőkkel) és jövőre ismét tervezik megvalósítani, valamint kiegészíteni szemléletformáló előadássorozattal.

A TINLAB mentorálási folyamatainak tapasztalatai alapján a kísérleti fejlesztés nagy előnye, hogy adaptálható módszertant alkalmaz, így más tématerületen és helyszíneken is működőképes lehet, ezért jól alkalmazható innovatív helyi fejlesztések kidolgozásakor.

A Helyi fejlesztések, jó kormányzás fórum ezen alkalmával az önkormányzatok lehetséges szerepét ismerhettük meg, kiegészítve a gyakorlatban megvalósított példákkal és azok tanulságaival. Mind az elméletek, mind a kutatási eredmények, mind pedig a pilot projektek eredményei azt mutatják, hogy az önkormányzatok koordinációs, mediátor szerepe elengedhetetlen a stakeholderek bevonásához és az innovációs fejlesztések sikeres megvalósításához.

A bejegyzés trackback címe:

https://urban21.blog.hu/api/trackback/id/tr6018713704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása