Magyarország kikötőfejlesztési stratégiája
2019. június 19. írta: Obreczán Mátyás (EX ANTE)

Magyarország kikötőfejlesztési stratégiája

nyergesujfalu.JPG

Az elmúlt hónapokban egy rendkívül érdekes munkába volt lehetőségem becsatlakozni az Ex Ante Kft. munkatársaként. A CEF forrásból támogatott projektben a hazai Duna menti kikötőknek alkotunk stratégiát a 2019-es év folyamán.

Mivel én minisztériumból érkeztem a tanácsadói oldalra, így a stratégia-alkotás folyamata számomra is rengeteg meglepetést és tanulási lehetőséget tartogatott és tartogat a mai napig. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy én is hozzá tudom tenni a közlekedési-infrastruktúra fejlesztési, támogatói oldali tapasztalataimat a munkához.

Szerencsére az eredeti elképzelésemet a stratégiaalkotásról hamar megcáfolták az ebben jártas kollégáim. Az elképzelésem valami olyasmi volt, hogy van néhány szakértő, aki pontosan ismeri az adott ágazat minden gondját-baját, ők összeülnek és addig írnak, amíg kész nem lesz.

Ehhez képest a stratégiaalkotás egy hosszabb iteratív folyamat a szektor piaci és állami oldali szereplőinek bevonásával. A tanácsadó ebben a munkában első sorban megfigyel és levonja a következtetéseket. Az állami és piaci szereplők bevonása workshop-ok segítségével történt, ahol több körben, csapatmunkában alkottuk meg a két hete leszállított egyeztetési változatot.

gyor-gonyu_wuppermann_rakodas.JPG

A stratégia-alkotás folyamata:

Az év első felében információkat gyűjtöttünk, a magyar és a környező országok stratégiáit elemeztük, majd az ilyen elemzésben jártas kollégák tollából megszületett az átfogó képet adó helyzetelemzés, melyet 2019 április végén le is szállítottuk. A helyzetelemzés tartalmazta többek között a globális folyamatok és a víziközlekedési-áruszállítási szektor elemzését, a területi adottságok, demográfiai adatok és keresleti-kínálati jellemzőkön keresztül. Ebben átfogó képet kaphattunk továbbá a szektor munkaerő problémáiról, a környezetvédelmi elvárásokról és a kikötői-rakodási technológiai mai állásáról is.

 

2019.04.09 – Hálózati workshop

Ezen az első alkalmon arra kerestük a választ, hogy területileg megfelelő-e a kikötők eloszlása? Nincsenek-e hálózati hiányosságok, kapcsolati hiányok a meglévő közlekedési-áruszállítási rendszerekben?

Ezen kívül a másik nagy téma a jelenlegi OKK-k (Országos Közforgalmú Kikötők) rendszerének felülvizsgálata volt. Hol szükséges (szükséges-e egyáltalán) további OKK-k kialakítása a meglévő Csepeli, Győr-Gönyűi és Bajai mellé?

 

2019.04.12 – Stratégiai alternatívák elemzése

A workshop arra kereste a választ, hogy a kitűzött cél (a vízi áruszállítás 10%-ra növelése 2030-ig a teljes hazai szállítási volumenben) eléréséhez milyen fókusszal kell a stratégiát megalkotni: csak az OKK-k fejlesztésére fókuszáljunk, vagy minden kikötő hozzátehet ehhez a célhoz; illetve kérdésként merült fel, hogy a rakodott áruk volumenének növelése legyen az elsődleges vagy az ipar telepítése a kikötőkben hozza el a fenti célt.

A workshop eredménye egyértelműen az lett, hogy a minden kikötővel foglalkoznunk kell és a rakodott volumen növelése és az ipartelepítés együtt szolgálják legjobban a kitűzött célt.

Ezen kívül megfogalmaztunk és súlyoztunk olyan prioritásokat, melyekre mindenképp ki kell térnie a stratégiának.

 

2019.04.26 – Stratégia prioritásainak részletezése

Az előző workshop-on megfogalmazott prioritásokat tovább részleteztük a megjelent résztvevők segítségével, World Café módszertannal végzett csoportos munkában.

A workshop-okon a résztvevők által megfogalmazottak közvetlenül beépültek a stratégiába, a következő célterületek kiemelésével:

kepkivagas.PNG

A következő lépésben értékelemzés segítségével meghatároztuk a stratégia konkrét vázát, majd témakörökre bontva kifejtettük ezeket.

A stratégia társadalmi egyeztetési változatát 2019.06.07-én szállítottuk le, a dokumentum elérhető a projekt honlapjáról: http://www.huport.eu/wp-content/uploads/2019/06/Strat%C3%A9gia_Egyeztetesi_valtozat.pdf

Az egyeztetési változat véleményezésére is lehetőség van, a kikotoifoterv@exante.hu e-mail címre küldött üzenetben, 2019.08.15-ig.

A projekt honlapján folyamatosan frissítve további információk érhetőek el a workshop-okról és a stratégia-készítési folyamatról: www.huport.eu.

A stratégia év végéig készül el, várhatóan a november végi-december eleji zárókonferencián bemutatva az eredményeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://urban21.blog.hu/api/trackback/id/tr2315472618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása