Panelbontás olasz módra, egy svéd elfűrészelt ház, nemnövekedés Észtországban – három különböző helyszín, három érdekes történet.

Közeledik a nyári uborkaszezon, ilyenkor az ember néha kilép a hétköznapi taposómalomból, és több ideje van a szakmához szorosan nem kötődő könyveket, hírforrásokat, érdekességeket olvasni. De azért az igazán elhivatott városfejlesztő ilyenkor is belebotlik szakmai hírekbe. Ezekből szemezgetünk a mai írásunkban.

Vitorlát bonts!

Nápolyról elsőként a város fölé magasodó Vezúv, a Margherita pizza, a gyönyörű tengeröböl és a sikátorokban kifeszített száradó lepedők alatt motorozók hada juthat az ember eszébe. De van egy másfajta arca is a városnak, amit a szervezett bűnözés (camorra), a szeméthegyek és nem utolsó sorban a „vitorlák” (Le Vele di Scampia) néven elhíresült paneltömbök fémjeleznek. A 7 ikonikus épületet, amelyek felfelé keskenyedő háromszög formájukról kapták nevüket, a hatvanas évek fokozott urbanizációja során építették több tízezer család számára. A folyosórendszerekkel, lépcsőházakkal összekötött betondzsungel rövid időn belül a helyi bűnszervezetek erődítményévé vált, ahová egy időben már a rendőrség sem tudott/mert behatolni (itt játszódik a Gomorra című sorozat is, amiről egy korábbi bejegyzésünkben már írtunk).

1997 és 2003 között három épület lebontásra került egy helyi mozgalom kampányának köszönhetően. A mostani városrehabilitációs folyamat eredményeként pedig egyetlen épület marad, amely várhatóan múzeumként és egy letűnt kor elrettentő mementójaként fog szolgálni, a többi helyét pedig zöldfelületek, játszóterek, sportpályák veszik át. A fejlesztéssel nemcsak Európa egyik leghírhedtebb lakótelepét, hanem – a városvezetők szándéka szerint – a bűnbandákat és a harmadik világra jellemző viszonyokat is felszámolják Nápoly periférikus Scampia városnegyedében. Érdemes hosszú távon nyomon követni a revitalizáció eredményét, mert sok esetben a tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy a bűnözés és a szegénység nem vész el, csak áthelyeződik.

Hogyan költöztessünk át egy teljes belvárost?

Kiruna Svédország legészakabbra fekvő és 18 ezer lakosával már nagynak számító városa. Híres rénszarvasairól, az északi fényről, a hosszú téli sötétségről és a nyáron a horizonton végiggördülő napról – nem utolsó sorban pedig a világ legnagyobb vasércbányájáról. Azonban a bánya, amin a 120 éve létrehozott város fejlődése alapult, el fogja nyelni Kirunát. Mivel a fejtés ferdén nyúlik be a város alá, itt-ott megjelentek a repedések már a hetvenes években. 2007-ben az önkormányzat az állami tulajdonú bányával és a lakosokkal közösen elhatározta, hogy 3 km-rel keletre költöztetik a városközpontot, ami jelenleg a veszélynek leginkább kitett terület fölött helyezkedik el.

Az új városháza felépítése mellett kiemelt feladat a 21 történelmileg értékesnek és megőrzendőnek ítélt épület áthelyezése. Ezek közé tartozik a 2001-ben Svédország kedvenc épületének számító fatemplom, amelyet konkrétan darabjaira szedtek, majd az új helyen újjáépítettek. A bánya első mérnökének és egyben a város alapítójának villája esetében bonyolultabb megoldást kellett alkalmazni: az épületet lefűrészelték, daruk segítségével egy 40 kerekes utánfutóra tették, majd kamionnal csigatempóban végleges helyére szállították.

Az összesen mintegy 6000 embert érintő költöztetés már önmagában is egyedülálló városfejlesztési-várostervezési kihívás, de egyúttal lehetőség is: hiszen egy olyan komplett új, fenntartható települést kell létrehozni, amely megfelel a 21. századi kihívásoknak – mindezt nemzetközi építészcsapatokkal, svéd kreativitással és okos megoldásokkal fűszerezve.

Lehet egy város célja a népességcsökkenés?

A kérdés nyilvánvalóan provokatív. Melyik polgármester kampányolna azzal, hogy kisebb várost, kevesebb lakost szeretne? Mégis van egy település Észtországban, amelynek jövőképét a népességszám csökkenése határozza meg. Az észt-lett határ által kettészelt Valga/Valka városában egy igazán inspiráló előadás részesei lehettünk: Valga – egyébként cseh származású – főépítésze mutatta be, hogy csökkenő népesség esetén is lehet eredményesen várost fejleszteni, csak éppen a feje tetejére kell állítani a gondolkodásmódunkat.

Jelenleg Valga az egyetlen észt város, amelynek a városrendezési terve kimondja: a városfejlesztés fő célja a népességcsökkenéshez való alkalmazkodás. Ez nemcsak azt jelenti, hogy nem építenek új infrastruktúrát – épp ellenkezőleg: felvásárolják az üresen álló épületeket (az összes ingatlan mintegy 20%-a), és amennyiben a városrendezési terv nem ír mást elő, lebontják. Ez köz- és magántulajdonú ingatlanokra egyaránt érvényes. Mit tesznek még Valgában? Többek között segítenek a tulajdonosoknak felújítani és hasznosítani üresen álló ingatlanjaikat, illetve megkönnyítik az örökségi területen lévő ingatlanok rekonstrukcióját a szabályozás egyszerűsítésével – ez különösen annak fényében fontos, hogy a városközpontban még nagyobb (kb. 40%-os) az elhagyott épületek aránya.

A „csökkenés” és a „fejlesztés” csak látszólag egymásnak ellentmondásban lévő folyamatok. A nemnövekedés (degrowth) egyébként is egyre inkább terjedő globális mozgalom. Ha elfogadjuk, hogy a népességünk (és ezzel együtt a fogyasztóerő, a rendelkezésre álló munkaerő, a szolgáltatásokat igénybevevők) száma csökken, akkor olyan lépéseket kell tenni, amelyek alkalmazkodnak ehhez a tendenciához. Valga megközelítésmódja inspiráló és követendő lehet néhány hasonló helyzetben lévő magyar város számára is.