4 alapelv, amit minden városnak be kell tartani a hatékony bűnmegelőzés érdekében
2020. március 19. írta: Hajduné Májas Anikó (MEGAKOM)

4 alapelv, amit minden városnak be kell tartani a hatékony bűnmegelőzés érdekében

castle-500179_640.jpg

A bűnmegelőzés feladata elsősorban a rendőrség hatáskörébe tartozik. A lakosság szubjektív félelemérzetét jelentősen csökkenti a rendőri vagy polgárőri aktív jelenlét az utcákon, illetve a térfigyelő kamerák kihelyezése. 4 alapelv szem előtt tartásával azonban lényegesen csökkenthetők a bűnesetek száma.

Városfejlesztőként, várostervezőként, illetve döntéshozóként Ön mit tenne meg annak érdekében, hogy biztonságosabbá váljon városa? Olvassa el blogbejegyzésünket, és megtudja milyen szempontokra érdemes figyelni!

 

Bűnesetek számának alakulása

A Bűnügyi Statisztikai Rendszer adatai alapján az elmúlt években az országban elkövetett regisztrált bűncselekmények száma a következőképpen alakult.

A Regisztrált Bűncselekmények száma Magyarországon

1_3.png

Forrás: Bűnügyi Statisztikai Rendszer adatai alapján saját szerkesztés

Míg 2013-ban 377 829 bűncselekményt regisztráltak, addig 2017-re 60%-ára csökkent (226 452 db). 2018-ra vonatkozóan csak az első féléves adatok állnak rendelkezésre, de ha ezt egész évre vetítjük, akkor egy ismételt emelkedés figyelhető meg.

Egyes bűncselekmények aránya

2_2.png

Forrás: Bűnügyi Statisztikai Rendszer adatai alapján saját szerkesztés

Az egyes – akár közterületen is elkövethető - bűncselekmény típusokat vizsgálva megállapítható, hogy legjelentősebb a lopások aránya: 2013-ban 44,37% volt, 2018. I. félévében ugyan lecsökkent 30% alá, de továbbra is a legnagyobb súllyal szereplő bűncselekmény fajta. A garázdaság, a rongálás vagy a testi sértés mind olyan bűncselekmény típusok, melyek jelentős része közterületen történik.

Vajon csökkenthetjük ezen bűncselekmények számát?

 

Alapelvek

A bűncselekmények előfordulási gyakoriságát befolyásolják többek között az utcák szerkezete, a közvilágítás megléte vagy hiánya, az elhagyatott üres épületek, sötét aluljárók, átláthatatlan parkok, takarásban lévő buszmegállók. Mindezek a lakosság, a térhasználók biztonságérzetére is hatnak, félelmet, szorongást válthatnak ki.   

Az építészeti bűnmegelőzés alapgondolata az, hogy az épített környezet tudatos tervezésével csökkenteni lehet a bűnalkalmakat. 4 alapelvre épít.

3_3.png1. Természetes felügyelet:

A természetes felügyelet, vagy közösségi kontroll a területhasználók megfigyelését jelenti, azaz, hogy az adott területet az arra járók a természetes használat során szemmel tartják. Ehhez megfelelő rálátás biztosítása szükséges, melyet a terület felé nyíló ablakokkal, jó megvilágítással, rálátást akadályozó tárgyak eltávolításával, növények metszésével lehet elérni. A megfigyelők számának növelése érdekében pedig célszerű a különböző funkciók (pl. lakások, irodák, üzletek) keverése, mely lehetővé teszi a területhasználat, ezáltal a természetes felügyelet egésznapos biztosítását. Ebben az esetben a rendfenntartás nem a hagyományos „eszközök” (rendőrök, biztonsági őrök, térfigyelő kamerák) segítségével, hanem a közösségek tagjai révén megy végbe.  

Az ablakok a köztér felé néznek, az épületek földszintjén kiskereskedelmi egységek működnek

4_2.jpg

Forrás: https://unsplash.com/s/photos/downtown

2. Jogosultság természetes szabályozása:

A jogosultság természetes szabályozása azt jelenti, hogy a területet nem használhatja bárki, jogosultnak kell lenni hozzá. Háromféle módot különböztetnek meg: szervezett (biztonsági őrök által), biztonságtechnikai eszközökkel (pl. zárak használatával), a jogosultság természetes ellenőrzése által (térhatároló elemek, eltérő térburkolatok alkalmazásával). Védelmi zónák kialakításával juthatunk el a nyilvános területektől a fél-nyilvános, fél-magánterületeken át a magánterületekig. A jogosultság ellenőrzés a nyilvános és félnyilvános területeken a legnehezebb. Míg a nyilvános területeken pszichikai határok (pl. jelzések, burkolati váltások), a félnyilvános területeken fizikai akadályok (be- és kijáratok, kerítések, kertépítészeti megoldások) megjelenítésével tehetjük egyértelművé, hogy kik tartózkodhatnak az adott területen.

Metszett sövény, átlátható kerítés mind elősegítik az eltérő jogosultsággal való használat megkülönböztetését 

5_2.jpg

Forrás: https://stocksnap.io/photo/4G5UT4PVLH

3. Birtokviszony jelzése:

A birtokviszony jelzése nem más, mint a tulajdonviszonyok fizikai akadályokkal való egyértelmű kifejezése, mellyel a tulajdonosok felelősségérzete megerősíthető. Pufferzónák, átmeneti zónák kialakításával a fokozatosság révén az illetéktelenek még időben kiszűrhetők, ezek hiányában azonban a felügyelet nehezebben valósítható meg, a bűnelkövetőknek könnyebb dolguk van. Leggyakrabban használt birtokviszonyt jelző eszközök pl. az átlátható kerítések, járdavezetés, utcabútorok, sövények, feliratok.  

Információs táblával, átlátható kerítéssel jelzett birtokhatár egyértelműsíti a birtokviszonyokat

20160620_182345_resized_1_1466501378.jpg

Forrás: https://bicske.blog.hu

4. Fenntartás és karbantartás:

Fenntartás és karbantartás hiányában az összkép elhanyagoltságot fog mutatni. A „törött ablak” elmélet kulcsfontosságúnak tekinti a karbantartás szükségességét, hiszen az elhanyagolt tulajdonok, betört ablakok, helyre nem állított rongálások, graffitis felületek vagy az hátrahagyott roncsok ahhoz vezetnek, hogy növekszik a pusztulás és tovább terjed a szomszédos ingatlanokra.  Ez ösztönzi a bűncselekmények előfordulását. Az épületek és környezetük megfelelő karbantartása az ott élők életminőségét is meghatározza, és hozzájárul a tulajdonosi felelősségérzet megerősödéséhez. Mindezeket már a tervezési fázisban figyelembe kell venni például az anyagok, burkolatok vagy a növényzet megválasztásával, hiszen hatással lesznek a későbbi fenntartás kivitelezhetőségére.

A kezdeti elhanyagoltság további pusztuláshoz vezet és átterjed a szomszédos területekre is

7_1.jpg

Forrás: https://stocksnap.io/photo/9ASLNGPUGM

Már a tervezés során fontos a fenntartásara gondolva vandálbiztos utcabútorokat tervezni

pad-779836_640.jpg

Forrás: https://pixabay.com/

 

Az alapelvek ismeretében úgy gondoljuk, hogy mindezek szem előtt tartásával igenis csökkenthető a bűnesetek gyakorisága. Reméljük Ön is így gondolja!

Cikkünk következő részében segítséget nyújtunk abban, hogy milyen eszközökkel, módszerekkel biztosíthatjuk az alapelvek érvényesülését. Tartson velünk akkor is!

 

Forrás: Kara László - Bűnmegelőzés építészeti eszközökkel, Lechner Nonprofit Kft, 2017 

A bejegyzés trackback címe:

https://urban21.blog.hu/api/trackback/id/tr2915535758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása