Miskolc a MI helyünk!
2022. május 31. írta: Nagy Korodi Annamária (EX ANTE)

Miskolc a MI helyünk!

kep1_20.jpg

Létrejöhetnek-e jelentős eredmények pusztán a már eddig is rendelkezésre álló erőforrások átcsoportosításával? Miben rejlik az új miskolci projekt társadalmi innovációs jellege?

A munkaerőpiaci integráció, a társadalmi felzárkózási és a kapcsolódó humán szolgáltatások, a társadalmi mobilitás lehetőségeinek megerősítése az egész társadalom javát, jólétét szolgálják a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, köztük a romák felzárkózásának előmozdításával. Az európai célkitűzésekhez és az országos felzárkózási stratégiákhoz illeszkedően Miskolc Megyei Jogú Város – építve a korábbi tapasztalatokra – egy pilot projekt keretében új módszertan kidolgozására és bevezetésére kapott támogatást. A hátrányos helyzetűek élethelyzetének jobbítására nincsenek kész megoldások, azonban törekedni kell a helyi beavatkozások minél komplexebb megközelítésére.

Társadalmi innováció Miskolcon

Az Európai Bizottság Foglalkoztatási, Társadalmi, Szociális Ügyek és Befogadási Igazgatóságának a támogatásában tavaly novemberben elindult a Városi kezdeményezés az innovatív és integrált szociális szolgáltatásokért, foglalkoztatás-fejlesztésért Miskolcon - 4IM projekt, melynek általános célja a leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek támogatását célzó integrált beavatkozások létrehozása és tesztelése. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának partnerei ebben a projektben a Miskolci Egyetem, Kassa Város, az Association Européenne pour l’Information sur le Développement Local (AEIDL), az Abaújrakezdés Közhasznú Egyesület, a Hálózat a Regionális Fejlesztésért Alapítvány (HÁRFA) valamint társult tagok a dr. Ámbédkar Ifjúsági Egyesület és a DIALÓG a Közösségekért Közhasznú Egyesület.

A projekt A foglalkoztatás és a szociális innováció európai programja (EaSI) keretében valósul meg. Az uniós szintű finanszírozási eszköz célja a minőségi és fenntartható foglalkoztatás magas szintjének előmozdítása, a megfelelő és tisztességes szociális védelem biztosítása, a társadalmi kirekesztés és a szegénység elleni küzdelem, valamint a munkakörülmények javítása. A felhívás olyan innovatív és kísérleti jellegű helyi / regionális szintű projekteket támogat, amelyek átfogó stratégiák, mechanizmusok és szolgáltatások bevezetését célozzák, biztosítva a (leginkább) kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek támogatására irányuló holisztikus megközelítést.

A cél olyan szakpolitikai újítások és kísérletek támogatása, amelyeket kis léptékben hajtanak végre, és olyan körülmények között, amelyek lehetővé teszik a hatások mérését, majd amennyiben az eredmények meggyőzőek, azok nagyobb léptékű megismétlését.

Ez a módszer segíti a döntéshozókat és szolgáltatókat abban, hogy meggyőző bizonyítékokat gyűjtsenek egy adott politikai innováció hatásairól, és meghatározzák, mi működik és mi nem.

A 4IM projektben alapvető fontosságú a helyi, regionális és nemzeti hatóságok közötti hatékony koordináció, valamint az összes érdekelt féllel, például a szociális partnerekkel, a nem kormányzati szervezetekkel és a szolgáltatókkal való együttműködés kialakítása és fokozása a következő rendelkezésre álló erőforrások összehangolásának érdekében:

a) pénzbeli ellátások nyújtása,

b) személyre szabott szociális szolgáltatások és egyéb általános szolgáltatások nyújtása,

c) munkaerő-piaci aktivizációs intézkedések biztosítása és végrehajtásuk tesztelése.

Bár az EU tagállamai reformokat hajtanak végre az integrált támogatások bevezetése vagy fokozása érdekében – ilyenek pl. EFOP-1.6.2-EFOP-2.4.1, EFOP-1.5.2, EFOP-1.5.3, TOP-5.2.1-TOP-4.3.1 konstrukciók –, ennek ellenére még van hová fejlődni vagy új innovatív megoldásokat kipróbálni az integrált beavatkozások mélysége és terjedelme tekintetében. A helyszíni megvalósítás különösen nagy kihívást jelenthet, ezért az innovatív megközelítéseknek lendületet kell adniuk a hatékonyság fokozásában. Míg a minimáljövedelemhez való hozzáférés egyéni jognak tekintendő, a háztartás összetételét és szükségleteit figyelembe kell venni, ez azonban többdimenziós, több érdekeltet érintő megközelítést igényel, amely a politikák széles körét öleli fel.

A személyes célú szociális szolgáltatások jellemzően szükségletalapú szolgáltatások, amelyek támogatják a társadalmi befogadást és az esetleges munkaerő-piaci integrációt. Míg a szolgáltatások némelyikét integrált módon lehetne nyújtani, a többihez való hozzáférés biztosítása szintén kulcsfontosságú eleme az integrált megközelítéseknek.

A 4IM projekt kihívása

A 4IM projektnek az a nehéz, de alapvető fontosságú küldetése, hogy egy olyan hosszú ideje fennálló problémával foglalkozzon, amelyet a számos tényező befolyásol és ezért rendkívül összetett. Napjaink legfőbb társadalmi kihívását Miskolcon a kiszolgáltatott helyzetben élő lakosság magas száma jelenti. A szociális problémák együtthatása sajátos területi megoszlást eredményez itt, hiszen mintegy 10 ezer ember, többségük roma, 16 hátrányos helyzetű városrészben koncentrálódik.

A 30 hónapos projekt célja, hogy változást idézzen elő Miskolc város szociális és foglalkoztatási szolgáltatásaiban és támogatási struktúráiban, valamint egy innovatív integrált szolgáltatási csomagot teszteljen két kiválasztott hátrányos helyzetű városrészben, Bábonyibércen és Tetemváron.

A 4IM projekt számára elnyert finanszírozás a fennálló problémák komplex vizsgálatát teszi lehetővé a partnerek és az érdekelt felek összehangolt együttműködése által, melyek kölcsönös tanulással, tesztelések és módosítások útján ki tudnak majd alakítani egy bizonyítható módon hatékony működésű integrált szolgáltatási rendszert, melynek a középpontjában Miskolc város rászoruló lakossága áll.

Jelenleg Miskolc város számos különféle kisebb értékű anyagi juttatást biztosít a hátrányos helyzetű lakosság számára, amelyekhez változó komplexitású pályázati eljárásokon és adminisztrációs rendszereken keresztül van lehetőség hozzáférni. A 4IM projekt azt szeretné tesztelni, hogy ezeket hogyan lehetne jobban kombinálni és hozzáférhetőségüket megkönnyíteni azok számára is, akik kívül esnek a rendszer hatáskörén.

A projekt hátterében meghúzódó alapötlet az, hogy a már rendelkezésre álló támogatási formák oly módon váljanak a célcsoport által elérhetővé, ahogy ezt a legkevesebb ráfordított erőforrás mellett a lehető leginkább személyre szabott módon lehessen igénybe venni. Erre a célra került kidolgozásra a 4IM projekt kísérleti integrált szolgáltatási modellje.

A 4IM projekt kísérleti integrált szolgáltatási modellje

kep2_9.png

Forrás: Saját szerkesztés

Május hónap második felében került sor a Társadalmi Innovációs Állandó Munkacsoport első megbeszélésére, melynek tagjai kormányzati intézmények, helyi önkormányzati osztályok, a helyi hátrányos helyzetű közösséget különféle módon támogató civil szerveztetek, valamint közösségi akciócsoport tagjai. A Munkacsoport felelőssége alá esik a városi szintű szolgáltatási rendszer átalakítása és javaslattételi joggal rendelkezik majd a Városi Tanács felé. A Társadalmi Innovációs Forrásközpont kulcsszerepet játszik a modellben, ugyanis az ő feladata a szolgáltatások integrált jellegének a biztosítása, valamint az ezzel járó tevékenységek operatív szempontból való fenntartása és irányítása. Kialakításra kerülnek a két városrészben, Bábonyibércen és Tetemváron az állandó személyzettel rendelkező helyi szolgáltatópontok, amelyek a célcsoporttal való direkt kapcsolattartást biztosítják majd. Ezek keretében működnek majd a közösségi coachok is annak érdekében, hogy a helyi közösség körében elősegítsék a Közösségi akciócsoportok kialakulását. A modell ugyanis egy alulról építkező megközelítést vesz alapul azáltal, hogy a tudatosító kampányok és felmérések eszközével élve segít azonosítani az egyes háztartások pillanatnyi helyzetét majd a célzott támogatási csomagok felajánlásán túl azt szeretné elérni, hogy a változás a közösségen belülről induljon el. A városi szintű elmozdulás az által is biztosítandó, hogy a Társadalmi Innovációs Állandó Munkacsoportnak tagjai a Közösségi akciócsoportok képviselői is.

A Társadalmi Innovációs Állandó Munkacsoport első megbeszélése

kep3_11.jpg

Forrás: Társadalmi Innovációs Forrásközpont

A projekt keretében megvalósuló intézkedések:

  • A társadalmi helyzet és a vonatkozó helyi szakmapolitika, szabályozás, szolgáltatások és intézmények működésének, hatékonyságának felülvizsgálata,
  • Háztartás szintű felmérés Tetemváron és Bábonyibércen,
  • Közösségi coaching folyamat megvalósítása a célcsoport aktivizálása és bevonása céljából,
  • Közösségi munkacsoportok létrehozása Tetemváron és Bábonyibércen,
  • Városi szintű cselekvési terv létrehozása a leszakadó városrészek társadalmi (és területi) integrációjának elősegítésére,
  • Az integrált szociális, foglalkoztatási szolgáltatási és pénzügyi támogatási modell felállítása és bevezetése,
  • Az új szolgáltatáscsomag Bábonyibérc és Tetemvár városrészeken legalább 300 egyén részvételével való kipróbálása.

Tervezett eredmények:

  • A projekt az integrált szolgáltatásnyújtás bővíthető modelljét fogja kidolgozni és bevezetni, amely a szociális és foglalkoztatási szolgáltatások célzott összehangolását biztosítja,
  • A résztvevők több mint 80%-a:
    • Foglalkoztatásban, képzésben vagy egyéb aktiváló tevékenységben vesz részt, amennyiben a   beavatkozás kezdetén a munkaerő-piaci részvételre késznek ítélték őket; vagy
    • Egyéb olyan szolgáltatás válik könnyebben elérhetővé számukra, amely segíti az integrációt,
  • Az új szolgáltatási rendszer kiterjeszthető lesz az egész városra, adoptálható Kassán és elterjeszthető más magyarországi és európai városokban,
  • A két kísérleti városrészben javulnak a gazdasági és életkörülmények, és a lakosok tudatára ébrednek annak, hogy cselekedhetnek körülményeik javítása érdekében,
  • A szervezetközi és személyközi kapcsolatok megerősödnek, ami lehetővé teszi a partnerek számára, hogy a projekt befejezése után is folytassák a kialakított szemléletmód megvalósítását,
  • Miskolc beágyazódik a hasonló városi kezdeményezések hálózatába.

A pilot projekt célja a különböző szociális szolgáltatások célcsoport általi integrált és hatékony elérhetőségének a kialakítása, az intézményi struktúrák és együttműködési mechanizmusok fejlesztése és a kialakított folyamatok fenntarthatóságának a hátrányos helyzetű városrészekben élőkkel folytatott állandó párbeszéd kialakítása általi biztosítása.

A bejegyzés trackback címe:

https://urban21.blog.hu/api/trackback/id/tr3217844681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása