Igazi alávaló, galád fickó volt Prokrusztész. A vele való találkozást, és főleg, az ágyában töltött éjszakát bizony nem sokan élték túl.

Ez a kínzó vendégszeretetű rabló az antik Hellászban, az Athénből Elefszínába vezető út mentén élt. Aki arra tévedt, és betért hozzá, hogy nála hajtsa pihenésre a fejét, Prokrusztész ágyában kényszerült aludni. De itt jött a csavar: ha ugyanis az illető túl magas, vagyis az ágyhoz képest túl hosszú volt, Prokrusztész saját kezével levágta a felesleges testrészeket, hogy tökéletesen beleilljen az ágyba. Ha pedig túl alacsony volt, vagyis az ágynak túl rövid, akkor feszítette, nyújtotta, hogy megfeleljen az ágy méreteinek. Sajnálatos módon mindkét testalkati reformmódszer gyakran a delikvens gyors, ámde fájdalmas halálához vezetett.

Így ment ez egészen addig, míg a kor szuperhőse, Thészeusz arra nem vetődött, és maga is betért Prokrusztész házába, és végül csellel és emberfeletti erejével felülkerekedett a rablón, és őt rövidítette meg egy fejjel.

Rendben, ez afféle bájosan meseszerű, de mégis borzongatóan horrorisztikus sztori, amit a görög mitológiától megszokhattunk – de mégis, hogy jön ez egy területfejlesztési, városfejlesztési bloghoz? Nos, gondoljunk csak a pályázati kiírások költségkeretére. Sajnos sokszor látjuk, hogy ezek is Prokrusztész ágyává válnak: szinte minden pályázó a maximális támogatási összeget célozza meg, akkor is, ha ez túl rövid, meg akkor is, ha túl hosszú a projektjéhez. És ebbe, csakúgy, mint Prokrusztész vendégei, a projektek is sokszor belehalnak – de még ha túl is élik, megcsonkítva, véresen kerülnek ki a kalandból.

Bárcsak mondhatnám, hogy ez egy elméleti probléma, de sajnos mindkét irányú eltérésre számos példát láttunk már a munkánk során. Az egyik hiba, amit ilyenkor a projektgazda elkövethet, hogy bár szemlátomást szűk a pályázati költségvetési keret a megálmodott szakmai, műszaki tartalomhoz, de nem enged abból, beleszuszakolja a pályázatba. Ez történt néhány évvel ezelőtt annál a városi ügyfelünknél is, ahol már a tervezés során kiderült, hogy a fejlesztési projektcsomagjuk becsült költségvetése körülbelül húsz százalékkal magasabb volt, mint a rendelkezésre álló pályázati támogatási keret. A szakemberek mind azt javasolták, a csomagból hagyjanak el egy-két projektet. Ámde a vezetés úgy döntött, inkább mindegyik projekt költségvetését 20%-kal visszavágja, lényegében változatlan műszaki tartalom mellett – majd megoldjuk! De a tapasztalat inkább azt mutatja, sosem lehet megoldani, egyszerűen nem fér bele. Sőt, egyre kevésbé fér bele: míg a 2010-es évek elején kiszámítható és alacsony mértékben nőttek csak az építőipari árak, az utóbbi években oly vad vágtába kezdtek, hogy az még a gondosan megtervezett költségvetési keretek között való megmaradásnak sem kedvez, egy eleve szűk cipőben sántikálva pedig végképp nem lehet lépést tartani velük.

Forrás: a KSH építőipari termelőiár-indexe alapján saját szerkesztés

De ugyanígy előfordul, nem is ritkán, a túl nagy kabát esete, mikor egy projekt mesterségesen az egészségesnél sokkal nagyobbra van hízlalva: ha már pályázható kétszer annyi pénz, miért érnénk be a felével? Az ilyen projektekbe aztán belekerül több át nem gondolt, rosszul előkészített projektelem, amelyek mind extra kockázati tényezőt jelentenek: nem megvalósítható, nem is annyiba kerül, mégis engedély kell, mégsem lesz meg az engedély, zűrösek a tulajdonviszonyok, nem tudjuk, hogy fogjuk üzemeltetni... Egy-egy ilyen feleslegesen betoldott, problémás projektelem pedig, mint a rothadt alma a kosárban, az egyébként érett, egészséges projektelemeket is a romlásba viheti. Arról nem is beszélve, hogy a pénz nem számít elv mindig demoralizáló a projekt teamben is, gyakran elveszítik a lelkesedést az értelmes projektcélok háttérbe szorulásával.

No de hogyan lehet ezeket a problémákat megoldani, vagy még inkább, megelőzni? Ebben a pályázatokat kiíró kormányzati szerveknek, a pályázóknak és a projektelőkészítésben részt vevő magunkfajta szakembereknek is megvan a maga felelőssége.

A pályázati kiírások számára mindenképp javasoljuk, hogy ne csak maximális, hanem minimális projektméretet is határozzanak meg. Ennek jó pszichológiai hatása van, keretet ad, aminek nem föltétlenül a felső széléhez kell tapadni. Még ennél is sokkal fontosabb, hogy a pályázati feltételeket úgy célszerű alakítani, hogy „jobban fájjon” a nagyobb projektméret: több indikátort kelljen vállalni, szigorúbb alkalmassági feltételek legyenek, több követelmény, több alátámasztó dokumentáció kelljen a nagyobb támogatás elnyeréséhez, komolyabb fenntartási kötelezettségeket szabjanak. Sőt, nagyon elősegíti a józan pályázói magatartást, ha a kiírás progresszívan növekvő arányú önerőt követel meg a nagyobb projektméret esetén.

Pályázói oldalról a megfelelő szemlélet elsajátítása a lényeg. Nem szabad puszta számmisztikától hajtva a támogatási összegek mindenáron való maximalizálására törekedni. Józan önmérséklet, reális, végiggondolt projekttartalom és költségvetés kell, mindig a kellő tartalékkal számolva. Ha pedig a költségvetési keretek miatt valamit el kell hagyni a projektből, azt tudni kell elengedni: lesz majd következő projekt, lesz majd másik alkalom tovább fejleszteni.

És mi, a projektelőkészítésben dolgozó szakemberek mit teszünk hozzá? Nos, segítünk reális projektet összerakni – erre való egy jól felépített megvalósíthatósági tanulmány (MT). Az MT-kre ugyanis ideje nem úgy gondolni, mint egy kötelezően letudandó pályázati mellékletre, hanem mint egy projektfejlesztési folyamatra, amely tiszta tükröt tart a terveink elé, hogy észrevegyük és kiigazítsuk azt, ami az ágyhoz képest túl kicsi vagy épp túl nagy, túl koszos vagy épp nem is az ágyba való. Hogy Prokrusztésznak esélye se legyen a projektjeinken fogást találni.

Talán meg is hirdetjük a városfejlesztési szakemberek számára a Prokrusztészrontó Thészeusz díjat...